Istennek ma is van szava ehhez a világhoz !
A lelkipásztor „Látni a láthatatlan”-t című evangelizációs sorozata október 23-i nyitó alkalmán az újszövetségből, Pál apostol rómaikhoz írott levele első fejezete alapján szólította meg a Széchenyi utcai református templom közösségét. Mint fogalmazott, Isten örökkévalósága, és valóságos személye az emberiség számára láthatatlan, mindez pedig az ősbűn következménye. A paradicsomi bukás „eredményeként” Isten és ember között fal emelkedett. Eredetileg a teremtési rend szerint az ember szoros közösségben élt Teremtőjével: szemtől szemben láthatták egymást. A bűneset után az emberpár elvesztve a lelki látását, az Édenkertben félni és rejtőzködni kezdett Isten elől. Már képtelenek voltak Isten szentségét elviselni.
A lelkész elmondta, mindezt a teológia „természetes kinyilatkoztatásnak” nevezi, vagyis Isten az „alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható”, megismerhető.
A„rendkívüli kinyilatkoztatás” pedig azt jelenti – folytatta Ittzés István –, hogy Isten kész lelki üzeneteket adni számunkra, hiszen ez a Teremtő létezik, kommunikál az emberekkel, nem hallgat, van szava hozzánk!
Később idézte Paul Davies angol születésű fizikus, író, rádió előadó, egyetemi professzort, aki saját bevallása szerint, a tudósok azon csoportjához tartozik, akik ha nem is osztják a hagyományos vallás tanait, mindazáltal tagadják, hogy a Világegyetem a vak-véletlen céltalan terméke. „Tudományos munkásságom során mindinkább arra a felismerésre jutottam, hogy a fizikai valóság olyan bámulatos találékonysággal épül fel, amelyet nem tudok puszta tényként elfogadni. Kell lennie, nekem úgy tetszik, valami mélyebb magyarázatnak. S idézte a szerző másik ezekhez illeszthető gondolatát „A megbundázott Világegyetem" című kötetéből is, amely szerint letagadhatatlan a teremtettség.
Leginkább a Mennyi Atyánkra van szükségünk, nekünk embereknek, arra, aki kínálja szeretetét és kegyelmét is számunkra. Így aztán örömmel kiálthatunk fel: „Van Istenem!” – hangsúlyozta a nyugalmazott lelkipásztor, aki arra is kitért beszédében, hogy magyar nyelv nagyon pontosan fogalmaz, amikor úgy határozza meg, hogy a „gonosz ember valójában istentelen ember”, aki végül embertelen tulajdonságokat ölt magára.
Miközben a modern ember azt mondja: „Hiszem, ha látom,” ezzel szemben Isten azt kínálja az embernek: „Higgyél és látni fogsz”.
Ittzés István evangelizációs előadássorozatát hétfőtől péntekig (október 24 – 28-a között) este 18 órától hallgathatják meg az érdeklődők a Székesfehérvári Református Egyházközség Széchenyi utcai templomában (Széchenyi utca 16. szám), illetve a szervező egyházközség honlapján, albaref.hu odalon meg is hallgathatják.