Interjú Varga Tünde székesfehérvári segédlelkésszel

Sch.É.: Kérlek, mondj magadról valamit! Honnan jöttél, stb.

V.T. : Felvidéki vagyok. Érsekújváron születtem, 1985-ben. Két éves koromban Révkomáromba költöztünk. Tíz éve vagyok Magyarországon.

Sch.É.: És a családod?

V.T.: Van egy öcsém. Édesanyám református, édesapám katolikus. Már óvodás voltam, amikor megkereszteltek. Szüleim korán elváltak, kb. 4 éves koromban.

Sch.É.: Akkor ők nem is igazán hívők?

V.T.: Hát… Apukámnak volt tavaly egy balesete Horvátországban. Egy lejtőn ment biciklivel, elvesztette az uralmat a jármű felett, és egy szakadékba zuhant, de Isten kegyelméből nem a sziklákra, hanem pont egy bokorba. Talán pont ez mentette meg az életét. Nagyon erős agyrázkódást kapott, és azóta a jobb szemére nem lát. Állapota életveszélyes volt. Azóta sok mindenben megváltozott. Megtapasztalta az élet mulandóságát, s hogy hitre szükség van. Édesanyám is hisz valamilyen szinten, csak sok kérdése van, amiket még nem mert feltenni- azt hiszem.

Sch.É.: Apropó, mi a foglalkozásuk?

V.T.: Édesanyám tanítónő, édesapám fotósként, operatőrként dolgozik.

Sch.É.: Akkor honnan az érdeklődésed a hit iránt?

V.T.: Katolikus nagymamám volt nagy hatással rám kiskoromban, ő tanította meg nekem a Miatyánkot is. Aztán elsős koromtól fogva már én magam akartam hittanra járni. Nagyon érdeklődtem és vonzódtam Isten felé, minél többet meg akartam tudni Róla. A konfirmáció-előkészítő volt azonban az, ami igazán elindított a hit útján. Fazekas László Nagytiszteletű úrral ott találkoztam először (most ő ott a püspök).

Sch.É.: Miért említed őt név szerint? Olyan fontos személy volt ő az életedben? Milyen ember?

V.T.: Nem olyan „papos”. Tudott velünk viccelődni, tudott a nyelvünkön beszélni. Az életből hozott példákat. A konfirmáció közeledtével imádkoztam Istenhez, hogy mutassa meg, mit kell tennem a továbbiakban. Ekkor azt az Igét kaptam, hogy „Íme az ajtó előtt állok és zörgetek”. ( Jel. 3,20) Ez megdobbantotta a szívemet, éreztem, hogy nekem szól, de még sejtelmem sem volt, hogy mit fog ez jelenteni. Csak azt éreztem, hogy valamilyen döntést kell hoznom.

Sch.É.: És…?

V. T.: Nyáron volt egy ifitábor, ahová ifj. Zimányi Józsefet is meghívták. Ott döntöttem az Úr mellett, ott tértem meg.

Sch.É.: A lelkészi pályát is ott választottad?

V. T.: Nem, ott még nem. Elkezdtem tanulmányaimat a Pápai Református Gimnáziumban. Mindez nagyon gyorsan történt. Hirtelen megtudtuk, hogy lesz egy nyílt nap, egy hét múlva már a felvételin ültem, és felvettek. Néha azt szoktam mondani, ha belenyúl Isten az életembe és fontos változást készít, az nagyon hirtelen szokott történni.

Sch.É.: Mi történt Pápán lelki szempontból, ami fontos volt?

V.T.: Pápát az otthonomnak éreztem, a diáktársaimat, barátaimat családtagjaimként szerettem. Nagyon jó közösség volt. Akkor még persze sok minden érdekelt: a magyar irodalom, a hittan, a kommunikáció, a pszichológia. A lelkészség felé való irányváltoztatás, akkor derült ki számomra, amikor rám talált ez az Ige: ; az Ézs. 42, 1-4 + 6-7. „Imé az én szolgám, akit gyámolítok, az én választottam, akit szívem kedvel, lelkemet adtam őbelé, törvényt beszél a népeknek…”stb. Így aztán beadtam jelentkezésemet a pápai teológiára, és a debrecenire, de oda nem tudtam elmenni felvételizni.

Sch.É.: Kissé provokatívan fogalmazva: Nő létedre miért akartál lelkész lenni? (sokan azt gondolják, hogy ez nem nőnek való pálya)

V.T.: Úgy gondolom, ha valaki hittel szolgál, és az életét is úgy éli, hogy példává tud válni a gyülekezet számára, nem kevésbé alkalmas, mint egy férfi. Persze férfi és nő máshogy vannak teremtve. A férfiak eredeti rendeltetésük szerint inkább alkalmasak vezetésre (ugyanakkor felhozhatom Bogáti Szabó István püspök Hol vagytok férfiak? című cikkét http://www.parokia.hu/hir/mutat/2713/ , amely arról tanúskodik, hogy valahogy felborult a világunk, felcserélődnek a szerepek, A nőknek manapság sok mindenben bizonyítaniuk kell…és sok helyütt hiányoznak az erős férfiak. Én úgy gondolom, hogy a nőket is megáldotta olyan tulajdonságokkal a jó Isten, ami szintén hasznára válik a gyülekezetnek. Bár Pál apostol megemlíti, hogy nő ne tanítson a gyülekezetben, de tudjuk, akkoriban a nők nem tanultak, nem volt meg az a hátterük, mint a férfiaknak. Ugyanakkor a Biblia arról is tanúskodik, hogy Isten a nők által is szólt pl. Hulda próféta asszony- Jeremiás felesége, vagy éppen Debóra által, akinek az egyik legszebb himnuszt köszönhetjük a Szentírásból. Ezen kívül Jézusnak női tanítványai is voltak, akik körülötte szolgáltak. Ő nem küldte el őket maga mellől. Szóval úgy gondolom ennek is némileg megvannak a Bibliai alapjai, Isten a különböző szolgálatokra mindenkit hív, és a többi azon múlik mennyiben nyitott erre egy gyülekezet, és mennyiben fogadja el egy lelkésznő ajándékait, hogy ő miben lehet áldás a gyülekezet számára.

Sch.É.: Hogy kerültél hozzánk, a mi gyülekezetünkbe?

V.T.: Steinbach püspök úr mondta, hogy Fehérváron szükség lenne segédlelkészre.

Sch.É.: És hogy fogadtak Téged?

V.T.: Nagy szeretettel.

Sch.É.: Milyen feladataid lesznek itt?

V.T.: Én fogom tartani a vasárnap esti istentiszteleteket. Idősotthonokban fogok szolgálni. A Németh László Általános Iskolában hittanoktatás lesz a feladatom. Foglalkozni fogok fiatalokkal, időnként én tartom majd a Biblia-kört, néha keresztelek, esketek illetve temetek. Ott szolgálok, ahol szükség van rá.

Sch.É.: Ismerted már korábbról Székesfehérvárt?

V.T.: Nem, de a legszebb városnak tartom Magyarországon. Az egész belváros nagyon szép. A fekete macskaköves utcák a gyerekkori városomra emlékeztetnek. Ezt is ajándéknak tartom, egy kis darabnak az otthonomból is- ha mondhatom így- amit a szívemben őrzök, mint egy kis szelencében, ahogy az emberek a féltett kincseiket szokták. A gyökereimet sosem felejtem el, számomra nagyon fontos az, hogy felvidéki magyarként tapasztaltam meg és éltem meg a magyarságomat. Nagyon sokat adott nekem, és ad ma is.

Sch.É.:Hogy érzed itt magad?

V.T.: Még nagyon új számomra itt minden, és van még bennem egy jó adag izgalom. Ebben a gyülekezetben sokat lehet tanulni. Egymást érik a programok. Szeretnék minél több helyre beülni, minél több tapasztalatot szerezni. Egyik célkitűzésem: a gyerekeket megfogni. Olyan hittanórákat szeretnék tartani nekik, hogy a gyerekek vágyakozzanak oda. Ne csak egy óra legyen, hanem közösség is.

Sch.É.: Mit csinálsz szívesen szabadidődben?

V.T.: Nagyon szeretek énekelni. Kicsit tudok gitározni. Beléptem a kórusba. Szeretek szavalni, szeretem a verseket, a musical-eket, művészeteket.

Sch.É.: Milyen terveid vannak még?

V.T.: Mozgássérültekkel és értelmi fogyatékosokkal is szeretnék foglalkozni, a gyógypedagógiát is el szeretném végezni, még nem tudom mikor, hogyan. Úgy tapasztaltam, hogy a sérült embereknek sok esetben nagy hitük van, sok szeretet lakozik bennük, sokat tanulhatnánk tőlük, ha elfogadnánk, hogy ők is épp olyan értékesek, mint mi, csak mások, nem kevesebbek, csak mások. Isten így ajándékozta őket a világnak és nekünk is. A szakdolgozatomat is erről írtam: „A sérültek helye az egyházban” címmel.

Sch.É.: Mit mondanál zárszóként?

V.T.: Szeretettel jöttem ide, és remélem, hogy a testvéreknek is minél több örömöt tudok szerezni.

Sch.É.: Köszönöm az interjút. Örülünk, hogy köztünk vagy!

V.T.: Én köszönöm, hogy itt lehetek.