Uralkodik az Úr!
Uralkodik az Úr!
Adventi várakozásunk öröme, hogy azt az Urat várjuk vissza, aki egyszer már itt volt, kereszthalálával és feltámadásával elvégezte megváltásunkat. Mennybemenetelétől pedig dicsőségesen uralkodik mennyen és földön, hiszen neki adatott minden hatalom.
Visszajövetelét várjuk, miközben jelenlétét is tapasztaljuk, ahogyan ígérte is: „Íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20). Hasonlóan tapasztaljuk uralmát életünkben és majd halálunkban is. Jézusnak erről, a két jövetele között megvalósuló uralkodásáról olvashatunk a Jelenések 20,1-6. versekben. Ezt az igehelyet úgy is emlegetik, mint a millenniumról, vagyis az ezeréves birodalomról szóló igeszakaszt. A reformátorok értelmezése szerint ez az igerész arról a bátorításról szól, hogy Jézus Krisztus uralkodik a Sátán fölött is, tehát az ősellenség hatalma korlátozott a földön. De arról is szól, hogy az övéi vele együtt uralkodhatnak a mennyben testi haláluk után.
A Jelenések könyvének irodalmi jellegzetessége, hogy szimbolikus képeket használ. Így a 20. részben az ezer esztendő a Jézus két jövetele közti időszakot, az újszövetségi korszakot is jelenti.
Az előző részben olvasunk Krisztus ellenségeinek elítéléséről, miközben a Sátán ítélete még hátramaradt. Erre tér rá a folytatásban. De ezt úgy teszi, hogy a 19. rész utolsó ítéletének idejéről visszatér Krisztus első eljöveteléhez, és azzal indítja a 20. fejezetet. Nem véletlenül, hiszen így az újszövetség egyéb, Sátánra vonatkozó igehelyének megfelelően jár el, amikor Krisztus kereszten aratott győzelmének tulajdonítja a Sátán „levettetését“ (Jel 12,13; Jn 12,31), „megítéltetését“ (Jn 16,11), „lefegyverezését“ (Kol 2,15), „megsemmisítését“ (Zsid 2,14). A végső ítélet végrehajtása majd Jézus második eljövetelekor történik meg, ahogyan a 10. versben olvasható, de hatalmának korlátozása már bekövetkezett, erre utal az ezer esztendőre történő megkötözése.
A Máté 12,26-29-ben olvasható példázat segít a „megkötözés” értelmezésében. Ugyanis Jézus azt mondja egy ördöngős megtisztításánál, hogy ha ő, Isten ujjával, Isten hatalmával űzi ki az ördögöket, „akkor már elérkezett hozzátok az Isten országa.” Majd arról szól, hogy az erős fegyveres őrzi a palotáját, de jön a nálánál erősebb, és megkötözi. Itt egyértelműen Jézus Krisztus dicsőséges győzelmére gondolhatunk. Jézus eljött, és a kereszten elvégzett váltságműve a Sátán hatalmának elvételét jelentette. Ez a megkötözés azonban nem a teljes mozgásképtelenséget és elítéltetést jelenti, hiszen erről a következő versekben olvasunk (7-10), másrészt az Újszövetség más igehelyei arról tesznek bizonyságot, hogy a Sátán még működhet, csak hatalma korlátozott. Csak annyit árthat, amennyit Isten megenged neki (Jel 9,1-4; Jel 12,1 kk.).
A megkötözés célja, hogy többé el ne hitesse a népeket. Ez mindenképpen jelentheti az evangélium hirdetésének lehetőségét a pogányok között is (Mt 28,18-20). A János 12,20-33-ban olvassuk, hogy görögök akarták Jézus látni, és ekkor hangzott el győzelmi kiáltása: „…most vettetik ki e világ fejedelme”. Az ellenség hitetése tehát nem gátolhatja meg az evangélium ügyét, munkáját!
Az is célja a megkötözésének, hogy a Sátán majd csak az Istentől rendelt időben hitethesse el a népeket. Korábban ne vezethesse abba a hatalmas, végidőben lezajló háborúba, amiről a Jel 16,14-16 és 19,19 is beszámol, ahol az Ezékiel 38-39-ből vett képpel festi le Krisztus gyülekezetének világméretű nyomorúságát, szenvedését, ami majd a második eljövetelt közvetlenül megelőző időben következik be.
Az Úr uralkodása az ő népe számára (itt a földön) az evangélium hirdetésének lehetőségét jelenti, vagyis Isten országának terjedését, győzelmét a bűnösök között. A Sátán hatalma viszont korlátozott, mert legyőzte az Úr. De még támadhatja, bánthatja Isten népét, sőt meg is öletheti az Úr Jézus követőit. Ne feledjük, az 1. század hívő népe hihetetlen üldöztetés és szenvedés között élt a Jelenések könyve leírásakor. Az Úr előre szólt: „E világon nyomorúságotok lesz, de bízzatok, én legyőztem a világot” (Jn 16,33). Az övéi számára azonban a halálban is van reménység, mert ott is Jézus az Úr!
A Jel 20,1-3-ban Jézus földi uralmának bemutatása után, a 20,4-6. versekben az ő mennyei uralkodásának bemutatását láthatjuk. A királyi székek már a mennyei színtéren állnak. Itt nem feltámadott testben lévőkről van szó (1), hanem a már elhunyt szentek, mártírok, hívő emberek lelkeiről, akik a mennyben vannak. „Ezek éltek és uralkodtak Krisztussal ezer esztendeig.” Erre, a halál utáni állapotra utal az első feltámadás kifejezés. A hívők meghaltak testileg, de élnek Krisztussal, és uralkodnak vele. A meghatározott idő erre a halál utáni, s az egyetemes feltámadásig tartó ún. köztes állapotra utal, ami dicsőségében más, mint a feltámadás utáni örökkévalóság állapota. A Jel 6,9-11-ben is, ahol az oltár alatt levő lelkeket látjuk az 5. pecsét felnyitásakor, azokról a lelkekről van szó, „akik megölettek az Isten beszédéért és a bizonyságtételért”. A 14,13-ban az Úrban elhunytak boldogságáról olvasunk, ami vigasztalást jelent a kivégzés előtt álló hívőknek és az elhunyt szeretteiket gyászolóknak: „boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugszanak fáradozásuktól, és cselekedeteik követik őket”.Tehát az elhunyt hívők lelkei boldogságban élnek. (Luk 16,22-25) A feltámadás kifejezésről fontos tudnunk, hogy a Bibliában nem csak a testi feltámadásra vonatkozik, mert az a bűnös ember új életre való lelki feltámadását is jelenti (Ef 2,6; Kol 3,1) (2). Jézus pl. a Jn 5,24-29-ben egyszerre beszél a lelki és a testi feltámadásról.
Viszont a Jel 20,5-6-ban egyedi módon az „első feltámadás” kifejezést használja az Ige. Hangsúlyos tehát, hogy a folytatásban nincs szó úgynevezett második feltámadásról, hanem az egész Szentírás üzenete egyszerűen leírja az egyetemes feltámadást, aminek során a hívők és nem hívők testben egyszerre támadnak fel. De nemcsak hogy "második feltámadásról" nincs szó, hanem az első feltámadást az úgynevezett második halálhoz kapcsolja. „Boldog és szent az, akinek része van az első feltámadásban. Ezeken nincs hatalma a második halálnak…”. Tehát nem sorszámszerűen értelmezett sorrendről van itt szó, hanem állapotbeli különbségről.
A Jel 21,4-ben olvassuk, hogy egyszer majd elmúlnak az "elsők". Az elsők között pedig említi a halált is, és ezután következik a második halál. Ilyen értelemben az első feltámadás állapotának is egyszer vége szakad, elmúlik (3), de a folytatásban a hívők sorsa nem a második halál lesz, hanem a boldog és dicsőséges testi feltámadás. Az első feltámadás részesei nem részesülnek a második halálban. A 20. rész végén lesz világossá, hogy a második halál nem más, mint az Istentől való elhagyatottság, eltaszítottság örök kárhozatának állapota. A hívők fizikailag meghalhatnak, a testi halál hatalmába kerülhetnek, de a kárhozatnak, a második halálnak nem lehet rajtuk hatalma. Jézus ugyanis elhordozta az ítéletet helyettük (Jn 11,25-26).
A Lukács 20,27-40. szakasz is segít megérteni a halál utáni élet és az első feltámadás jelentését, ahol utalás történik az elhunyt hívők halál utáni állapotára. A szadduceusok megkérdezték Jézust a feltámadásról. Ez a csoportosulás nem hitte a feltámadást és –
Josephus írásaiból tudjuk – a lélek halál utáni létezését sem. Jézus válasza egyértelmű volt: „de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy eljussanak abba a világba és a halálból való feltámadásra, nem házasodnak, és férjhez sem mennek, sőt meg sem halhatnak többé, mert
hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai. Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének hívta. Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene, mert előtte mind életben van.” Jézus itt a feltámadással kapcsolatban, az ősatyák életére utalva mondja, hogy azok a feltámadás fiai, akik élnek. Ez ugyanaz az állítmány, mint a Jel 20-ban: „éltek és uralkodtak a Krisztussal”. Az ő uralkodása a hívők számára halál utáni életet jelent a mennyben, sőt uralkodást, részesülést Jézus Krisztus mennyei dicsőségben és uralmában: „és uralkodnak ővele ezer esztendeig”. A földön lehet, hogy üldözik Isten népét, a megkötözött Sátán sok mindenben árthat, de ez a nép a mennyben tovább él és uralkodik. Ez a millennium, az ezer éves királyság szimbolikus értelme.
Nagy bátorítás, és vigasztalás volt ez a szenvedő, kivégzés előtt álló, mártírjait és elhunyt szeretteit gyászoló keresztyéneknek! Pál apostol azt írja a hívőkről: „Ezért nem csüggedünk. A mi külső emberünk romlik ugyan, de a belső napról napra megújul. Pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket felülmúló, nagy, örök dicsőséget szerez nekünk…” (2Kor 4,16-17). A hívők lelke a halál után tehát nem várakozóhelyre kerül, ahol semmittevésben vár valami jobbra, hanem azonnal az Úrhoz jut (Fil 1,23) (4). Az Úr jelenlétében, az Úrral való boldog közösségben, ővele uralkodva, és eközben a mennyben is papi szolgálatot végezve: „…az Isten és a Krisztus papjai lesznek” (Jel 20,6). A papi tisztség életközösség az Úrral, istentiszteleti szolgálat. Amit a földön végezhettünk az Úrnak, az a szolgálat folytatódik, csak mennyei dicsőséges környezetben. Bátorító és vigasztaló, hogy a halállal csupán a hívő ember szolgálati helye változik meg (Fil 1,21-25).
A lélek alvása (tehát, hogy a lélek a meghalt emberben szunnyad) teljesen hamis gondolat. (Sajnos az adventisták tévtanítása a lélek alvásáról több hívőt is megfertőzött!) Az Úrnál levő mártírok és hívők nagyon is aktívak, és végzik a folyamatos papi szolgálatot. A Jelenések könyve hét boldogmondásának egyike az Úr uralkodásáról szóló vigasztaló üzenetben szerepel. Már most is boldogok az elhunyt hívők, mert élnek és uralkodnak a Krisztussal ezer esztendeig, azaz Krisztus uralmában részesedhetnek. Ugyanakkor még ők is várják testük dicsőséges feltámadását. Kálvin erre utal a 2Kor 5,2. vers magyarázatában: „…a lélek boldog állapota a halál után e hajléknak a kezdete, az egyetemes feltámadás pedig e hajlék befejezése.” (5)
Ha pedig a léleknek ilyen boldogsága lehet már a test feltámadását megelőző mennyei életben, akkor milyen lesz az, amikor majd eljön az Úr: a lélek egyesül az új testtel, és megjelenik az új ég és új föld dicsősége!
Földvári Tibor (Budapest-Pasarét)
Lábjegyzet:
1. Az ún. Premillenarista és diszpenzácionalista nézet szerint ezen a földön megvalósuló ezeréves királyságban fog Jézus uralkodni, ahol a hívők feltámadott testben lesznek jelen és uralkodnak. Az „éltek” kifejezést testi feltámadásként értelmezik az e nézetet vallók.;
2. Augusztinusz egyházatya ebben az értelemben magyarázza az elsõ feltámadás jelentését. Lásd A. A Hoekema a The Bible and the future 233. oldalán a 8. jegyzetben. Eerdmans Publ. Comp. Michigan 1994.;
3. G. K. Beale: The Book of Revelation, Eerdmans Publ. Comp. Grand Rapids, Michigan 1999. 1004-1008. oldal;
4. Heidelbergi Káté 57. kérdés-felelete: Micsoda vigasztalásod van a test feltámadásából? Az,
hogy nemcsak lelkem megy az élet után azonnal az ő fejéhez, Krisztushoz, de testem is
Krisztus ereje által feltámasztatván lelkemmel ismét egyesül, és Krisztus dicsőséges testéhez
hasonlóvá lesz. Kálvin Kiadó Budapest, 2008. 37. oldal;
5. John Calvin: Commentary on Corinthians Volume 2. Grand Rapids, MI: Christian Classics Ethereal Library 160. oldal. http://www.ccel.org/ccel/calvin/calcom40.html, valamint idézi A. A Hoekema a The Bible and the future 106. oldalán Eerdmans Publ. Comp. Michigan 1994.
forrás: Biblia és Gyülekezet XXIV. évf. 4. szám
