Nyár végére új díszburkolat és impozáns díszkút várja a látogatóit a templomudvarunkban
2013-07-01
Sokan figyelemmel követhették, amint az elmúlt évek során a székesfehérvári reformátusok belvárosi gyülekezeti központjában több lépcsős beruházás keretében kívül és belül egyaránt megszépülhetett a több mint másfél évszázados templom. A munkafolyamatok újabb fázisában a templomudvar megújulása sem várathatott tovább magára. S hogy milyen munkálatok váltak szükségessé, erről az egyházközség építési ügyekért felelős gondnokát, Fülöp Zoltán presbitert kérdeztük.
Honlapunk kérdésére elmagyarázza: a templomfelújítás keretében végzik a jelenlegi templomudvar rendbetételét. Az elmúlt esztendőkben a templom külső felületének, homlokzatának felújítási, 2012-ben pedig a templom belsejének renoválási munkálatait végezték el. Jelenleg az udvar rész kialakítása történik.
– Az új arculat megvalósítása során parkolóhelyet alakítunk ki, a templombejárat előtt díszburkolatot fektetünk le, a kapualjat pedig a külső Kálvin téri parkolóig térburkolattal látjuk el – tájékoztat Fülöp Zoltán, aki azt is elmondja, igyekeznek fix burkolattal minden olyan felületet ellátni, melyet az eddigi tapasztalatok alapján nagyobb tömeg vesz igénybe. Az összesen hat udvari parkoló megépítése építési és hatósági szempontból is kötelezettségünk – teszi hozzá a szakember-, melyeket elsősorban a lelkipásztorok, a szolgálati autók, illetve nagyobb rendezvények idején vendégeink számára bocsájtunk rendelkezésre. Az udvari kialakítási munkálatok része a templom észak-keleti bejárta melletti aknaépítés is, amely a kerti csapok és a zöld szigetek csepegtetős öntözését biztosítja. Mindezek mellett egy betonból előre gyártott, szép kőhatású díszkút is elhelyezésre kerül, s ezek együttesen erősítik majd a templomudvar esztétikáját.
További tervekről szólva Fülöp Zoltántól megtudtuk: hamarosan az udvarból kivezető járdaszakaszt építenek a szomszédos református általános iskola udvara felé, ezzel is megkönnyítve a gyalogosforgalmat a parkoló és a templomudvar között. Ezzel egyidejűleg a nyári szünetben az oktatási intézmény udvarán is tereprendezési munkák történnek, burkolattal látják el a területet. A templomudvarban egy szobor, emlékhely, továbbá elsősorban a fiatal korosztályok és a családosokra gondolva tűzrakóhely megépítése következik. A templom udvarának parkosítása és a burkolat végső kialakítása előreláthatólag az őszi időszakra fejeződik be, várhatóan 5 – 6 millió forint közötti költségkerettel.
Szöveg és fotó:
Sz.G.