Már az övék a játszótér !

2013-09-01
„Miénk itt a tér!” – akár ezt a jól ismert szlogent is alkalmazhatnám, annak érzékeltetéséhez, amikor látogatásom idején a gyermekek hatalmas nyüzsgése fogad a Talentum Református Általános Iskolában. Mindenhol csillogó szemű apróságokkal találkozom, az óraközi szünetben nyoma sincs annak, hogy valójában már szeptember elsejét írunk, hogy a nyári szünet immár hivatalosan is véget ért. Bár a „Tanévkezdő sokadalmat”, vagyis az iskolaudvar hivatalos megnyitóját egy nappal későbbre  hirdették, az aprónép már birtokba vette a területet. A Európai Unió szigorú feltételei alapján  megépített csúszdás várat szemmel láthatóan „elfoglalta” a diáksereg és hasonlóan nem kímélik a négyoldalú mászókát sem. „Kénytelen” ellenállni az újabb és újabb rohamoknak, amelyet a gyermekek indítanak ellene. Szanyó Gáborné igazgatónő elmeséli, mindezzel egy összességében 7 milliós felújítási munkálat végéhez érkeztek a református általános iskolában. A kialakítások során térkővel látták el az udvar jelentős részét, szülő felajánlás révén pedig „óriás” sakktábla és a hozzájuk tartozó „figurák” is helyet kaptak a területen.Az udvari mászóka és a csúszdás vár kialakítását az iskola saját költségvetéséből fedezte, s az egyik székesfehérvári nagyvállalat dolgozóinak „önkéntes  munkája” eredményeként készült el a libikóka. A parkosítás során két fát ültetnek el a tornaterem szomszédságában, mellettük a felújított belvárosban már megismert padokhoz hasonlóakat helyeznek el. A diákok is szívesen mesélnek arról, hogy számukra mit jelent a felújított udvar. Máté Eszter és Rostási Szabó Emma – a leányzók a Talentum iskola negyedik osztályos tanulói – lelkesen mesélik el nekem, hogy már hetekkel korábban felfigyeltek az iskola környezetében tapasztalható átalakításokra, de valójában csak hétfőn reggel próbálhatták ki a játszóteret.A mászóka olyan nagy meglepetést okozott, hogy a fiúk és a lányok hatalmas sora alakult ki mellette, hiszen mindenki ki akarta próbálni – mesélik nevetve, majd még hozzáteszik, hogy a mászókán és csúszdán a fiúk már „átvették a parancsnokságot”.
 
 
Cikk második képén középen:  Máté Eszter és Rostási Szabó Emma tanulók.
 
További képek még a képgalériában.
 
Szöveg és fotók: – Szűcs –