Lehetünk-e Jézussal magányosak?

2015-03-05

A szervezés során többször változott a létszám, végül úgy alakult, hogy az egész hétvégét 11 ember töltötte a Baptista Üdülőotthon barátságos falai között, míg szombaton csatlakoztak hozzánk még öten. A társaság túlnyomó része egyedülálló, így örültünk a választott témának, ami a magány, a magára hagyatottság volt. Az egyik alapige a János 14, 18-ból így hangzik: ”Nem hagylak titeket árván, eljövök hozzátok.” A magány állapota házasságban és házasságon kívül is előfordulhat. Magányosnak érezhetjük magunkat, még akkor is, ha a mindennapokban születésünktől fogva mégis emberi kapcsolatokra vagyunk utalva. Ezek azonban töredékesek, végesek. Egyedül érezhetjük magunkat életünk bizonyos területein is, például munkahely, házasság, stb. Ennek megoldása az Úr előtti kitárulkozás, őszintén elmondani a problémát.  El kell jutnunk odáig, hogy e körülmények között szükségünk van Istenre. Ő lehet életünk állandó szeretetforrása, amely nélkül elerőtlenedik az életünk.   Jézus tudja, milyen elhagyatottnak lenni. Ő magára vállalta a magányosságot, bár nem kellett volna megtennie. A szeretet vitte rá, helyettünk, érettünk tette. Jézust az utolsó órákban mindenki magára hagyta, a vallási vezetők, akik nem ismerték őt fel, valamint a tanítványai is. Végül az Atya is magára hagyta őt, hátat fordított neki, amikor a kereszten magára vette a bűneinket. Az igében Jézus azt ígéri a jövőre nézve, hogy nem hagy magunkra, de ez a jelenre is vonatkozik. Nem bizonytalanra várunk, ő a jelen és a jövő minden pillanatában velünk van. Nem leszünk segítség nélkül, ha vele küzdünk meg az élet nehézségeivel. A válasz a magányra: Jézus jelenléte az életünkben.A Mk 4,35-41 alapján feltettük azt a kérdést, megbocsátható-e a tanítványok hitetlensége? Hiszen ők még nem tudták, kicsoda valójában Jézus. Az Úr azt veti a szemükre, hogy a mindennapokban nem bíznak az ő törődésében, szeretetében. „Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.” /Zsolt 25,15/ Ha a bűn csapdájába belekerülök, és megpróbálok belőle kiszabadulni, még jobban belekeveredem. Ekkor önmagamra nézek, magamban bízok. Az Úrra kell figyelnem, követni, amit mond, ő húzza ki lábamat a bűn csapdájából. Ő elvágja a háló köteleit, utána egyenként le akarja rólam fejteni a szálakat. Ha Jézus nem az életünk Ura, újra bele fogunk gabalyodni a hálóba.
Ugyanakkor vannak olyan bűnök, ahol nekem kell elvágnom a köteleket, például okkult bűnök, energiagyógyászat, agykontroll, hamis vallási gyakorlatok, nem Isten szerinti kapcsolatok. Ez egy vihar, amibe belekeveredik az életünk, de ha Jézus felé fordulunk, és rendezzük vele a bűneinket, lecsendesül a vihar.   A vasárnap délelőtti istentiszteleten arról hallhattunk, hogy Krisztus kereszthalála minden Krisztusban hívővel összekapcsol minket, együtt részesedünk azokból az áldásokból, melyeket ő a vérével szerzett. Az úrvacsorai közösség is összekapcsol minket egymással. Elválaszt a világtól, minket azonban szoros közösségbe von. Mondhatjuk- e azt, hogy magányosak vagyunk? Nem, hiszen tartozunk valakihez, valakikhez. Ezt valósággá kell tennünk magunk között, a szeretet és gondoskodás által.
   Gal. 6,5: ”Mindenki a maga terhét hordozza.” Van olyan teher is, amit nem tehetek le, nem oszthatok meg. Ezeket nem is kell átadnom, hiszen Atyám azt szeretné, ha azt vele együtt vinném. Van olyan súly, amiket csak rövid ideig tudok vinni, ezt meg kell osztanom másokkal. Probléma, ha bezárkózom, egyedül akarom vinni azokat a terheket is, amiket nem bírok el. Ugyanakkor észre kell vennem, hogy más hívőknek is vannak terheik, s ha szükségük van rá, mellettük lenni, segítséget adni a hordozáshoz. Az is gond, ha a kis batyutól is meg akarok szabadulni, szétszórom a terheket. Ez nem megoldás, hiszen az a batyu az enyém, nekem kéne hordoznom Isten segítségével. Jézus felvállalta értünk a magányt, ezért nekünk is fel kell vállalnunk mások magányát. A magány ellenszere mások megkeresése, akik szintén magányosak, talán nálunk is jobban. Jézussal és egymással nagyon mély és nagyon szoros közösségre van lehetőségünk, ami ugyanakkor nagy felelősséggel is jár. Mikor Jézus eljön az életembe, eltünteti a magány állapotát.
A lelki épülésen, az igei táplálékon kívül a hétvége során sok alkalmunk volt egymás jobb megismerésére is. Sokat segített ebben a szombat esti fórumbeszélgetés is, ahol szintén a magány, annak okai, illetve lehetséges megoldása voltak a témák. A beszélgetés során fény derült rá, hogy bár legtöbbünk ugyanabban a helyzetben van, mégis nagyon sokféleképpen látjuk a körülményeinket. Akár történelmi, akár társadalmi okokkal próbáljuk magyarázni az emberek között egyre gyakoribb egyedüllétet, nincs recept, nincs olyan megoldás, ami minden ember számára jó lenne. Mindnyájunknak magunknak kell meglátnunk, mi a célja az Úrnak azzal, hogy még egyedül vagyunk, imádkozni azért, hogy mutassa meg, mi a mi részünk ebben, mit kell tennünk helyzetünk esetleges változásáért. Ilyen lehet például más gyülekezetek, konferenciák látogatása, vagy az egyre népszerűbb internetes társkeresés. Ugyanakkor mindegyikünk számára nagy megnyugvás volt, amiről a hétvégén is hallhattunk, hogy Jézust megismerve soha többé nem kell magányosnak éreznünk magunkat, még akkor sem, ha egyedül vagyunk. Mind Jézussal, mind pedig egymással szoros közösségünk lehet, ez pedig még akkor is fontos lesz, amikor Isten kegyelméből végül megváltozik az élethelyzetünk. A már családban élő testvéreinktől pedig csak annyit kérünk, hogy hordozzák imádságaikban még egyedül /de nem magányosan!/ élő embertársaikat. Ennél, és a testvéri szeretet nyújtásánál többet nem tehetnek értünk.

–  Frecot Beáta