Csak Ige Biblia

  • János evangéliuma
  • Apostolok cselekedetei

Legtöbben annyira megszoktuk már, hogy a bibliai könyveket számozott fejezetekre tagoljuk, és a fejezeteken belül számozott verseket találunk, hogy nem is gondolunk bele abba, hogy a fejezet- és versszámok eredetileg nem voltak részei a szentírási szövegnek. Ezekkel csak a reformáció korától kezdve találkozhatunk a Bibliában, hiszen ekkor merült fel általánosan az az igény, hogy számokkal segítsék a bibliai szövegrészekre való hivatkozást. Azonban, bár a számozás nagyban megkönnyíti egy-egy igevers megtalálását, néha zavarja is Isten Igéjének az olvasását és megértését, szétszabdalva egybetartozó szövegeket. A Csak Ige sorozatban úgy találkozhatunk a bibliai szöveggel, hogy nem tördelik részekre a vers- és fejezetszámok. Így olvasni a szöveget egészen újszerű élmény; egy-egy bibliai könyv sokkal inkább egységben látható.