Jubileumi évfordulóra készül a Talentum iskolánk

2011-12-07

Nyílt tanítási napokat rendeztek egyházközségünk általános iskolájában

– Novemberben nyílt tanítási napokat rendeztek a Talentum Református Általános Iskolában. Melyek ezeknek a napoknak a jellemzői?
– Elsősorban a leendő elő osztályosok szüleit vártuk a nyílt tanítási napokra, amelyeken lehetőséget biztosítottunk arra, hogy megismerkedjenek a tanító nénik személyével, és bepillanthassanak abba, hogy miként foglalkoznak az órán a diákokkal. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a szülők megismerjék iskolánk belső életét, megérezzék bensőséges hangulatát, és első kézből szerezzenek tapasztalatot, hogy könnyebben tudjanak dönteni tavasszal a beíratáskor. Sokak számára ez az első ismerkedési lehetőség intézményünkkel.
– Mekkora érdeklődés kíséri a nyitott tanítási napokat?
– Meglehetősen sokan érdeklődnek évről évre. A nyílt órákra elsősorban saját tanulóink szülei látogatnak el. A jelenlegi tanévben a 4. osztály nyílt tanítási alkalmát szélesebb körben is meghirdettük, amikor is a két tanítónő, Szabóné Veres Hajnalka és dr. Harangozó Ildikó, a jövő szeptemberben induló első osztály tanítóinak munkáját is láthatták a szülők és minden érdeklődő. Az alkalmakat  úgy osztottuk be, hogy valamennyi évfolyam órai munkája látogatható legyen. Vannak, akik kifejezetten a felsős osztályokra kíváncsiak, mert azt szeretnék látni, hogy az iskolánk oktatató-nevelő munkája hogyan jelenik meg a végzős évfolyamoknál.
– Honnan érkeznek megkeresések azzal a szándékkal, hogy az új tanévre gyermekeiket beírassák az iskolába?
– A bázisunkat elsősorban a Székesfehérvári Református Egyházközség Olajfa Református Óvodájának gyermekei képezik. Ha számokban kellene megfogalmaznom, akkor azt mondanám, hogy a gyerekeknek körülbelül a fele érkezik az egyházközség óvodájából, a másik része pedig „külsős”. A jelenlegi elsősök között ez az arány az Olajfa javára dőlt el. Egyébként megfigyelhető, hogy óvodánkból kétévente érkeznek nagyobb létszámmal a kisdiákok, hiszen többen ismételnek nagycsoportot. Tanulóink közül sokan járnak be vidékről, és a szomszédos falvak révén nemcsak a saját, hanem a környező egyházmegyékből is érkeznek diákok. Tapasztaljuk, hogy a szomszédos kistelepüléseken, miután ismertté vált, hogy onnan több gyermek is a református iskolába jár, számos szülő dönt úgy, hogy gyermekeit intézményünkbe íratja. Nagy öröm számunkra látni, hogy a szülők jelentős áldozatokat is vállalnak annak érdekében, hogy az apróságok akár nagyobb távolságokat megtéve is eljussanak hozzánk.
– A „Suliváró foglalkozásokat” a jövő év elején rendezik….
– A foglalkozásokat februárban rendezzük, amelyre az Olajfa és a város valamennyi más óvodáiból, a vidéki gyülekezetekből várjuk a leendő elsősöket és természetesen szüleiket. Az alkalmakon a gyermekek körbeülik a tanító néniket, közben a szülők a háttérből figyelemmel követik a munkájukat. Év elején rendezzük meg azt a szülői fórumot, ahol a felnőtteket hasznos tudnivalókkal látjuk el a Talentum Református Általános Iskola jellegzetességeiről, szellemiségéről, tanítási rendjéről.
– Az iskola fennállásának 10. évfordulójára készülődnek. Mit mondana el előzetesen a programokról?
– Gálaműsorral szeretnénk készülni következő esztendő tavaszán. A program során az osztályok legjobb tudásuk, tehetségük szerint műsorral kedveskednek a vendégeik számára. A rendezvény alkalmával mutatjuk be iskolánk múltját és jelenét felelevenítő évkönyvet. Terveink szerint tanulmányi versenyt is meghirdetünk a város általános iskoláinak. A Református Egyházi Napok Dunántúl eseményein mint szervezők, szeretnénk bemutatkozni, és hangsúlyozni, hogy már nem egy frissen megnyílt iskoláról, hanem egy évtizedes múlttal rendelkező református intézményről van szó. Szeretnénk lehetőséget kapni, hogy a rendezvény megnyitóján vagy záró alkalmán, ahol nagyobb számban vesznek részt látogatók, bemutatkozhassunk tanulóinkkal.
– Mi az iskola igazi „talentuma” ?
– Ezen a kérdésen már sokat gondolkodtunk. Nehéz lenne a város többi iskolájával versenyre kelni, ez nem is célunk. Ugyanakkor szeretnénk ugyanolyan magas színvonalú oktatást biztosítani a diákjaink számára, mint a többi intézmény. Elmondhatom, hogy ami magas színvonalú az iskolánkban, az a lelki nevelés. Nagy odafigyeléssel jelentős időt és energiát fordítunk a reggeli áhítatokra, a hittanórákra, családi istentiszteletekre, és azokra az egyházi alkalmakra, amelyeken képesek vagyunk formálni tanulóinkat és – reménység szerint – általuk a családjaikat. Szeretnénk, ha megismernék azt, amit mi már megismertünk, és megtanulják azt, amit mi már megkaptunk. Az iskolánk sajátossága, különlegessége a gyermekek rendszeres gondozásában rejlik. Ezért jellemző ránk, hogy mindent megdicsérünk, amelyért dicséret jár, de ha szükséges felelősségre is vonunk. Fontos, hogy a gyermekeink megtanuljanak írni, olvasni és számolni, hogy művelődjenek a tudományokban, de számunkra még jelentősebb, hogy a lelkük is rendszeresen ápolva, gondozva legyen…
– Említette, itt az iskolában, nem csak a gyermekekkel törődnek…
A kollégáim nevében is elmondhatom, hogy arra is kiemelt figyelmet fordítunk, hogy a gyermek honnan, milyen környezetből érkezik. Nem titok, reménységgel tekintünk arra, hogy a gyermek által a családja is formálódik. Ez egy olyan kincs, amelyet máshol nem találhatnak meg.
– A nem vallásos környezetből származó szülők is dönthetnek úgy, hogy egyházi iskolába íratják be a gyermekeiket. Sikerül a felnőtt korosztályokat is elérni a keresztyén üzenettel?
– Maguk a szülők fogalmazzák meg hálaadással, hogy nem is gondolták volna, hogy a gyermekek által kerülnek közelebb az egyházhoz, az Úr Jézushoz, a keresztyén értékekhez. A visszajelzések alapján fogalmazzuk meg mi magunk is, hogy ezért érdemes mindezt a munkát végezni. Tanítani minden iskolában lehet, de annak a szabadságát megélni, hogy Isten igéje által nevelhetünk, s mindez számunkra természetes, lehet, hogy máshol ez nem adatik meg. Ezt a munkát minden reggel az áhítatokkal újra és újra elkezdhetjük. Elsőseink szülei mondják, miután megszerezték első tapasztalataikat az iskola légkörében, hogy: „…Ide olyan jó bejönni! Nyugalom van, és mindenki kedves hozzánk”. Istennek hála, ez az általános tapasztalat. Mindig imádkozunk azokért a gyerekekért, akiknek különböző területen szükségük van rá. Természetes, hogy nálunk is vannak konfliktusok, de nem mindegy, hogyan keresünk megoldást: megimádkozva, átgondolva és nem hirtelen indulattól vezérelve oldjuk meg a problémáinkat.
Igazgatónő elősök körében az iskolai nyílt napon– Az iskolában a humán vagy inkább a reál tantárgyakra fektetnek nagyobb hangsúly?
– Ez egy nehéz kérdés. Nagyrészt tanárfüggő, hiszen a pedagógus személyisége, stílusa nagymértékben képes befolyásolni a gyermekeket. Aki képes megfelelően vezetni őket,  arra a tantárgyra a diákok nagyobb figyelmet fordítanak és jobb eredményeket érnek el. Iskolánkban figyelemmel követjük a kompetenciamérések eredményét. Ezen vizsgálatok alapján megállapíthatjuk, a humán és a reál, a magyar és a matematika tantárgyak feladatainak elvégzése után nincsenek nagy különbségek. Ezek az eredmények pedig azt bizonyítják, hogy az említett területeken az országos átlag felett teljesítenek diákjaink. Egyik évben matematikából teljesítenek jobban, másik esztendőben  magyarból érnek el nagyszerű teljesítményeket a gyerekek. Nem is szeretném kiemelni sem az egyik, sem a másik területet, hiszen a diák majd kellő érzékenységgel megtalálja a saját maga érdeklődési területének leginkább megfelelő irányt, amelyre neki nagyobb tehetsége, több talentuma adatott.

 – Szűcs –

(Interjúnk alsó képén az igazgatónő elsősök körében látható, az iskola novemberi nyílt tanítási napján)