Ifjú „nyomozók” a bűnmegelőzési napon

2014-06-27

 Első pillantásra egyszerűnek tűnik az eset: a szoba lakójára kívülről, ablakon keresztül rálőttek, aki a helyszínen életét vesztette. De valóban csak ennyi a történet, vagy mindez a képzelet játéka csupán? Minderre, Istennek hála, nem kell "élesben" feleletet adni, hiszen a gyilkossági eset csupán egy elképzelt történet keretében elevenedett meg június 11 és 12-én Székesfehérvár belvárosi üzletközpontjában a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság által életre hívott kétnapos bűn-, baleset-megelőzési és antidopping nap alkalmával. A számos látványos program közepette – talán érhető módon – a legnagyobb érdeklődést a magyar bűnügyi technikusok munkájának interaktív bemutatója váltotta ki. Az ügy "felderítését" igazi  rendőrök mutatták be a hallgatóságnak, valódi (és persze kipróbálható) bűnügyi eszközök segítségével, lépésről-lépésre kommentálva a bűnüldözők munkáját. A rendezvényre egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának negyedikes diákjai is ellátogattak és bemutathatták tudásukat. A derék nebulók Payer Tamás főtörzszászlós (cikkindító képünkön), Horváth József alezredes és Tarró Bernadett százados közreműködésével több lehetséges verziót is figyelembe véve igyekeztek az "elképzelt gyilkossági ügy" szálait felgöngyölíteni. Nem lehetetlen, hogy éppen ezen fiatal lányok és fiúk közül kerüljenek ki a jövő század nyomozói…

Szöveg és fotó: Sz. G.