Hírek

Speciális hangzó eszközt adnak rászorulóknak egyházközségünkben
A székesfehérvári keresztyén gyülekezetek, a Bartimeus Egyesülettel közösen 2016. szeptember 10-én szombaton 10 órától közös szeretetszolgálati alkalmat rendeznek egyházközségünk Széchenyi utcai gyülekezeti központjában. Az együttlét során adományként átadásra kerül látássérültek, gyengén látók, valamint mozgásukban korlátozott személyek számára egy speciális audio eszköz, vagyis Messenger. A készülék a teljes Biblia hangzó változatát, valamint egy áhítat gyűjteményt is […]

Népszerű földrajzóra a csodálatos kultúrákról
A „Magyarok a világ nyolcezresein” elnevezésű expedíciós sorozatot (Kollár Lajos, Erőss Zsolt és Mécs László) tizennégy esztendeje, 2002-ben, a sikeres Everest-hegymászást követően indították el azzal a céllal, hogy földünk összesen 14, nyolcezer méternél magasabb hegycsúcsát magyar hegymászók is meghódítsák, felzárkózva így azon nemzetek sorába, melyeknek alpinistái e téren élen járnak. Az expedíciók révén az életmód-sport […]

Fénnyel írt szeretet
Fontos, hogy a fényképész munka közben ne csak nézzen, hanem lásson és láttasson is egyben. De mivel láthat jól, a szemein kívül? Nos, Mészáros Annarózsa fotósorozata erről tesz tanúbizonyságot.Az alkotó néhány évvel ezelőtt láthatta, hallhatta elsőként a Parafónia zenekar tagjait. Kezdetben a zenekar próbáit és koncert műsorát kapta lencsevégre. – A művésznő most látható fényképsorozatában […]

Tanulmányi versenyt hirdetnek egyházközségünk általános iskolájában
Öt évig viseli az “Ökoiskola Címet” az intézmény – Valóban új szervezésről beszélhetünk – mondta honlapunknak Szanyó Gáborné, a református általános iskola igazgatónője -, hiszen egyházi és önkormányzati fenntartásban működő iskolák diákjai egyaránt meghívást kaptak versenyre, amely egyúttal az ismerkedésre, barátkozásra is nagyszerű lehetőséget kínál.Az igazgatónőtől megtudtuk: intézményük az idei esztendőben elnyerte az “Ökoiskola Címet”, […]

Kálvin fő művét, az Institutiót mutatták be egyházközségünkben
A kötet ma is iránymutató és közérthető A székesfehérvári református gyülekezet nevében Somogyi László lelkészi elnök köszöntötte a meghívott vendégelőadókat, akik Kálvin János fő művét, az Institutiot, s annak új fordítását mutatták be hallgatóságuknak: a Kolozsvárról érkezett Dr. Buzogány Dezső professzort, a kötet fordítóját, Dr. Szabó István dunamelléki püspököt, a református zsinat lelkészi elnökét, […]

Hétvégén kezdődik a nyílt előadássorozat
Sokan ismerik Jókai Mór vitathatatlanul híres romantikus regényét, a Szegény gazdagokat, s annak is kultikus, kissé horrorisztikus figuráját, Fatia Negrat. A titokzatos, rettegett, a bandájával a környéken számos bosszúságot okozó, kettős életet élő rablóvezér karakterét a magyar író egyes kutatások szerint egy valóban élt személyről, az Erdélyben, Hunyad megye főispánjaként szolgáló gróf Nopcsa Lászlóról mintázta. […]

Lehetünk-e Jézussal magányosak?
A szervezés során többször változott a létszám, végül úgy alakult, hogy az egész hétvégét 11 ember töltötte a Baptista Üdülőotthon barátságos falai között, míg szombaton csatlakoztak hozzánk még öten. A társaság túlnyomó része egyedülálló, így örültünk a választott témának, ami a magány, a magára hagyatottság volt. Az egyik alapige a János 14, 18-ból így hangzik: […]

„Őszinte alázatban végezni a lelkipásztori szolgálatot”
– Kecskeméten nőttem fel, ahol gimnazista koromban az egyik ifjúsági evangelizáción egyértelmű lett számomra, hogy Jézus kereszthalála és az én életem között közvetlen összefüggés áll fenn: neki nem a saját bűnei büntetését kellett elszenvednie, hiszen neki nincsenek is bűnei. Ő helyettem szenvedte el az én bűneim ítéletét. Ez a gondolat akkor teljes újdonságot jelentett a […]

Jókedvű adakozókra emlékeznek a támogatók falán
Ünnepélyes keretek között a városvezetés és az gyülekezet előljáróinak jelenlétében avatták fel november 4-én a egyházközségünk Talentum Református Általános Iskolájának aulájában az intézménytámogatók falát. Az a gondolat, hogy egy olyan tábla készüljön, amelyen az iskola támogatóinak nevét feltüntetik, elsőként az intézmény szülői munkaközösségében fogalmazódott meg. – Az ötlettel elsőként Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát […]

Nyílt tanítási óra a Talentum általános iskolában
A Székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola 4. osztályában, 2014. november 19 -én, szerdán 7.40-től nyílt órát tartanak, amelynek keretében lehetőség lesz a leendő első osztályosok tanítónőjével is megismerkedni. Az alkalomra szeretettel várják az iskola iránt érdeklődő szülőket. Albaref infó